100. Próbáld ki a filmet is!

A digitális fényképezés elképesztő térhódítása igencsak kedvezőtlenül hatott a filmes fotográfiára. Szerencsére azonban ez nem jelentette a film és az analóg technika halálát. Bár egy ideig úgy nézett ki, hogy a film az utolsókat rúgja, most mégis újjáéledni látszik sokunk nagy örömére.

A filmes fényképezést nem érdemes a digitális technikával összehasonlítani. Egészen egyszerűen azért nem, mert mindkét eljárásnak más a lényege, mások az előnyei és a hátrányai. Éppen ezért nem jelenthető ki az sem, hogy egyik jobb lenne mint a másik. Amíg a digitális fényképezés kényelmes és gyors, addig a film emberközeli, természetes és igazán visszaadja azt az életérzést, ami a fotográfiát áthatja. Ha nagyon lesarkítanám, mondhatnám azt is, hogy az érem egyik oldala az innováció, a másik a szellemiség.

Hallottál valaha élőben megszólalni egy hegedűt, egy zongorát, vagy bármilyen más akusztikus hangszert? Emlékszel még, hogyan szóltak a lemezjátszón a bakelit lemezek? Ugye, hogy mennyivel természetesebb hangzást eredményeznek a mostani digitális lejátszókhoz képest? Így viszonyul a film a digitális képrögzítéshez, ha a fényképre vonatkoztatjuk az előbbi példát.

A fenti képet az alkotója Kodak Portra 160 filmre exponálta, ami gyönyörű, természetes és visszafogott színvilágot kínál. Ez a film egyébként mai napig is az egyik legnépszerűbb portré nyersanyag. Minden filmtípusnak vannak jellegzetességei, melyek sajátos színvilágban és tónusokban nyilvánulnak meg. Érdemes megjegyezni, hogy a digitális effektek döntő többsége a film világát próbálja reprodukálni, ami egyértelműen a film létjogosultságát igazolja.

Amikor az analóg fényképezésről beszélünk, szinte akaratlanul is gondolunk a fekete-fehér nyersanyagokra. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mi ennek az oka, de az egyszer biztos, hogy a sötét és világos tónusokból álló kép teljesen más hatást eredményez a színes felvételekhez képest. Ismerek olyan fotósokat, akik a mai napig is megszállottjai a fekete-fehér képeknek. Nem véletlenül. A színek olykor elvihetik a figyelmet a lényegről. Ha nem látunk színeket, sokkal inkább a kép üzenetére koncentrálunk.

A filmes fényképezés mára azok körében népszerű igazán, akik átérzik a fotográfia esszenciáját, és szeretik a természetességet és a kézzelfogható dolgokat. A digitális gépek sokkal kényelmesebbek, gyorsabbak, olyan funkciókra képesek, amire az analóg társaiknak esélyük sincs. Mégis közelebb érezzük magunkhoz azt, ami természetes. A film természetességét az adja, hogy a fény közvetlenül éri a filmet, amin lenyomatot hagy. A digitális világban a látványt számok formájában rögzítjük, úgy is tároljuk, és az elektronika ezekből a számokból állít elő egy képet, ami hasonlít az eredetire. Bár a jelenkor technikája rendkívül korszerű, de mégsem természetes.

Amikor először hallottam az Enfojer Projektről, néztem magam elé bután, és azon gondolkodtam, hogy ennek mi értelme van? Ez egy egyszerű nagyítógép, ami az okostelefon kijelzőjén megjelenő képet fotópapírra vetíti, amit aztán az analóg papírhívás eszközeivel és vegyszereivel láthatóvá lehet tenni. Azóta nem gondolkodom a projekt létrejöttének okán, hanem csak örülök neki, hogy néhány kreatív ember ötlete nyomán ilyen módon is életet lehet vinni az élettelenbe.

Ahogyan a bakelit hanglemezek is visszatérni látszanak, úgy a filmes technológiát is egyre többen kezdik újra felkarolni. Valószínűleg mindkettő réteg igény marad azok számára, akik keresik az ilyen értékeket. Hogy mit is jelent ez az érték, egy videóval szeretném szemléltetni számodra, amit ezen az oldalon tudsz megtekinteni.

Jó fotózást kívánok!