Gazdagodj fotózási tippekkel hétről hétre, és készíts szebbnél szebb fényképeket! Nézd meg, hogy mit tartogat számodra a honlap ezen az oldalon!

Mitől lesz szép egy portré?

Portrét készíteni valakiről sokkal nagyobb kihívást jelent, mint virágot, méhecskét, ezek tetszőleges kombinációját, valamint más hétköznapi témát fényképezni. Némi gyakorlással azonban hamar nagyszerű eredmények születhetnek.

A fényképezőgép kezelése és a képalkotási technikák alkalmazása kizárólag felkészültségünkön és gyakorlati jártasságunkon múlik, azonban fotóalanyunk tőlünk független, önálló egyén, akinek megjelenése, viselkedése, hangulata, érzelmei, megnyilvánulásai újabb véletlenszerű tényezők sorozatát tárja elénk, jelentősen befolyásolva a végeredményt.

Ahogyan a 101 Fotótipp sorozat minden egyes részét, úgy az itt található blogbejegyzéseket is a hétköznapi embereknek írtam azzal a céllal, hogy bármiféle fotográfiai jártasság nélkül is szép képek készülhessenek. Ha már fotóalanyunk volt olyan bátor, hogy kameránk elé állt, akkor próbáljuk meg kihozni belőle a legjobbat!

Főszerepben a portréalany

Minden témának megvan a maga jellegzetessége. A portrénak is. Az embert ábrázoló képen az ember a fő téma, neki kell kitöltenie a rendelkezésre álló teret, és semmi keresnivalója olyan tárgyaknak, motívumoknak, képi elemeknek a képen, ami nem része, illetve nem kellene, hogy része legyen az alkotásnak.

A portréfotózásnak vannak olyan területei, ahol az embert a lakó- vagy munkakörnyezetében mutatjuk be, ahol szükséges láttatni a helyszínt, a tárgyakat, de a letisztultságra, az egyértelműségre mindig érdemes törekedni.


© Annie Leibovitz. Tipikus szakmai portré, ami egyértelműen kommunikálja, hogy a fotóalany milyen jellegű tevékenységet végez. Egyébként ő Conny Dufgran, a Profoto stúdiótechnika atyja.

A fényképezést kommunikációként kell elképzelni. Minél egyszerűbben, lényegre törőbben, egyértelműen fejezzük ki magunkat, annál nagyobb eséllyel lesz munkánk értelmezhető, befogadható. Szinte nincs olyan kompozíció, ahol ne lenne alapvető követelmény, hogy a képen rend legyen, és mentes legyen az oda nem illő, zavaró képi elemektől. Törekedjünk a letisztultságra!

Szemmagasság

A szemmagasságból készített felvétel bensőséges hatást kelt. A szemmagasság nem a fotós szemmagasságát jelenti, hanem a fotóalanyét. Ha alanyunk kisebb termetű, pláne ha gyermekről van szó, igyekezzünk szemtől szembe kerülni vele, hogy ez a perspektíva visszaköszönhessen a felvételen. Ugyanez igaz arra az esetre is, ha a szemmagassághoz sámlit, létrát, zsiráfot vagy emelőkosaras darut kell igénybe vennünk. Leginkább ez a nézőpont teszi lehetővé a gondolatok és érzelmek közvetítését.

Az élesség

Portréfotózásnál minden esetben a fotóalany szemére kell az élességet állítani. Ha az illető nem pont szemben áll a kamerával, akkor az egyik szeme közelebb, a másik távolabb fog esni a géptől. Ilyenkor a közelebbi szemre fókuszálunk. Az élességállítás történhet manuálisan és autófókusz segítségével. Utóbbi esetben célszerű pontmérést használni, egy mérőmezővel, amit az alany szemére állítunk. Így kizárjuk, hogy az automatika más területekre mérhessen, amivel elvihetné az élességet az alany szeméről.

Az élesség kapcsán szóba jön a háttér életlenségének kérdése is, hiszen a portrék jellegzetessége, hogy az „elmosott” háttér szépen kiemeli a portréalanyt. Ebben a posztban is láthatsz rá példákat. Mivel ez egy több összetevős, fotográfiai ismereteket igénylő dolog, erre most nem térek ki. Viszont a 101 Fotótipp sorozatban megtalálod a szükséges információt hozzá, illetve ha mélységében is szeretnél megismerkedni a fényképezéssel, és egy érthető, jó szakirodalomra vágysz, akkor pedig a Bevezetés a fotográfia világába könyv lesz az igazi társad.

Szabályos metszés

Alapvető szabály, hogy alanyunkat nem vághatjuk ízületben, csak két ízület között. A nyakban való vágásért minimum halálbüntetés jár. Közeli portrék esetében kulcscsont alatt vághatunk. Arra is ügyelni kell, hogy ha az alany mondjuk egy tengerparton áll, akkor a horizont markáns vonulata sem húzódhat a nyak magasságában. Tehát a nyak vágása, illetve a nyak magasságában bármilyen „elválasztó” motívum romba döntheti a legszebb kép összhatását is.

Szintén nem árt odafigyelni arra, hogy az ujjak, vagy a cipő orra ne lógjanak ki a képből. Ha már egyszer odakomponáltuk, akkor legyenek ott teljes egészében. Gyakran látom még „hivatásos” fotósok képein is, hogy bár nagyon bájos a gyermek, a fotó is egészen jó, de a vágás az ujjakat vagy a lábfejet érte. Pici odafigyeléssel ezek a hibák kiküszöbölhetők.

A fotóalanyunk

A legkülönfélébb módon viselkedünk kamera előtt. Próbálunk megfelelni az elvárásoknak, igyekszünk a legjobb oldalunkat mutatni, aztán vagy sikerül, vagy nem. Szerepet játszik az is, hogy mennyire fogadjuk el magunkat, mit gondolunk magunkról, hogyan viszonyulunk mások figyelméhez, és még megszámlálhatatlanul sok egyéb tényező gyakorol hatást. Két dolog azonban megalapozhatja a jó képet.

A fotóalany komfortérzete az egyik kulcsfontosságú tényező. Amikor valaki beáll a kamera elé, és felveszi az „oszlop pózt”, az nem egy kényelmes, természetes helyzet. Magunktól nem szoktunk úgy állni. Sajnos sokunkba beleivódott a „húzd ki magad és mosolyogj” utasítás, de ez nem fog eredményre vezetni. Figyeld meg fotóalanyod természetes mozgását! Mindenkinek vannak olyan pozitúrái, amit természetes módon felvesz. Azokra a beállásokra alapozhatsz. Ne ugorj bele azonnal a fényképezésbe, legyen időd megfigyelni az alanyt! Diszkréten, természetesen. Mindig törekedj a természetességre, és soha ne kényszerítsd bele az illetőt olyan pozíciókba, melyek számára kényelmetlenek! Érezze magát kényelmesen és jól. Ezzel mindketten csak nyerhettek.

Minden körülmények között tartsd észben, hogy fotóalanyod a középpont, és nem te, és nem a géped. Figyelmed jelentős részét az illetőnek szenteld és ne a gépednek. Készülj fel előtte annyira, hogy ne éles helyzetben kelljen a beállításokkal szórakozni. Kommunikálj, találjatok ki együtt új kompozíciókat, beszélj bátran az elképzeléseidről, mondd el nyugodtan neki, hogy mit igyekszel megvalósítani, azaz vond bele az alanyt az alkotásba, hogy érezze, aktív részese a produkciónak. Figyeld meg, hogy sokkal közvetlenebb, lazább és természetesebb lesz.

Jó fotózást kívánok!

Szalay Krisztián

2018. 10. 12.

Legfrissebb blogbejegyzések

A fotótippek mellett olvasd el az alábbi cikkeket is!

Mire jó a fehéregyensúly?

Annak ellenére, hogy a válasz végletekig egyszerű, mégis a hétköznapi fényképezésben az egyik leginkább figyelmen kívül hagyott és meg nem értett fogalom. Pedig jelentőségét és a képre gyakorolt hatását nem szabad alábecsülni.

Mitől lesz a néző a kép részese?

Akkor igazán hatásos egy kép, ha a néző a részévé tud válni. Úgy kell elkészíteni a fényképet, hogy még véletlen se érezze magát kívülállónak az, aki az alkotást szemléli. Hogyan kivitelezhető ez a fotográfia eszközeivel? Egy nagyon egyszerű kompozíciós technikával.

Ha nem elég jók a képeid

Mit tehetsz, ha úgy találod, hogy nem elég jók a képeid, illetve nem teljesen olyanok, mint amilyennek látni szeretnéd őket? Mit tehetsz azért, hogy közelebb kerülj a megálmodott eredményhez? Egyáltalán mi jelenti a problémát, amin változtatni szeretnél?

Eseménynaptár

101 Fotótipp a gyakorlatban
2018. november 24.

Megmutatom hogyan kell alkalmazni a fotótippeket a gyakorlatban, valamint ha szeretnéd, segítek a géped használatában is egy könnyed gyakorlati képzés keretében.

Érdekel a gyakorlat

Hogyan válassz fényképezőgépet?

Milyen fényképezőgépet érdemes vásárolni? Mi a legjobb választás annak, aki szeretne megtanulni fényképezni? Mi a jelentősége a tükörreflexes gépeknek? Elsősorban ezekre a kérdésekre adja meg a választ ez a kis útmutató. Iratkozz fel most a tippekre, és emailben elküldöm neked is! Olvasd el, hogy ki tudd választani a számodra leginkább megfelelő fényképezőgépet!

Feliratkozom!

Mit ad neked a tippsorozat?

Tudást, amivel egyre szebb képeket tudsz készíteni. Sokan keresik a jó képek készítésének titkát. Egy laikus számára rejtély, hogy egy profi fotós hogyan képes egy átlagos témából is csodálatos fotót készíteni. Te is megtudhatod ezeket a titkokat. Szerezd meg ezt a tudást mielőbb!

Ezt egy kezdő is megérti?

Igen! Ezt a tippsorozatot teljesen kezdőknek írtam. Emberi nyelven, egyszerűen és érthetően. Azért, hogy aki még életében nem fotózott, az is könnyen elboldoguljon, és örömét lelje az alkotásban és a fényképezésben. Fejleszd a látásmódod egyszerűen, és készíts szebbnél szebb képeket!

Kinek ajánlott leginkább?

Az igényes embereknek. Azoknak, akik szeretik a szépet, szeretnének egyre jobb tartalmi és technikai minőségű képeket készíteni anélkül, hogy fotográfusnak kellene képződni. Nem ajánlott azoknak, akik azt gondolják, hogy már mindent tudnak. Ők azok, akik képtelenek a fejlődésre.

Hogyan lehet hozzájutni?

Iratkozz fel, és minden héten két tippet küldök neked emailben. Nem kell érte fizetned semmit, ez az én ajándékom neked. Annyit kérek tőled cserébe, hogy használd, és készíts szebbnél szebb fényképeket!

Szeretnék tippeket!